0 termék 0Ft
Felfázás és kezelése – figyelj a jelekre.

Felfázás és kezelése – figyelj a jelekre.

A nők negyed élete során legalább egyszer érzi a felfázás kellemetlen tüneteit, és jut el odáig, hogy antibiotikumos kezelésre van szükség. Egy kis odafigyeléssel a probléma elkerülhető, megelőzhető, vagy időben kezelhető.

A felfázás hivatalos nevén hólyaghurut többféleképpen alakulhat ki. Első sorban beszélhetünk a tényleges felfázásról, amikor a hideg okozza a problémát. Ez elő fordulhat attól, hogy nem viseltünk otthon papucsot,a cipőnk vékony talpú, hideg felületen ültünk, de akár a vizes fürdőruha is okozhatja.

Másodszor pedig bakteriális úton is történhet a felfázás. Ez azért egyszerűbb a nőknél, mint a férfiaknál, mert a húgycső rövidebb, ennek következtében a baktériumok is könnyebben feljuthatnak még akár a veséig is.Ezek a baktériumok akár a legnagyobb oda figyelés ellenére is bekerülhetnek a húgycsőbe például a végbélnyílásból. Ezért is fontos, hogy már kisgyermekkorban tanítsuk meg a gyerekeket a helyes wc papír használatra.

Tünetek

Nem mindig jelentkeznek ugyanúgy a tünetek, de érdemes már a legapróbb elváltozásoknál is odafigyelni és kezelni a bajt, mert egyik napról amásikra is súlyosbodhat a helyzet, és amellett, hogy antibiotikumot kellszedni, ami legyengíti a szervezetet, a fájdalommal is szembe kell néznünk.

A leggyakoribb tünetek, a gyakori vizelési inger, sok esetben azonban kevés vizelet távozik, alhasi fájdalom, vizelet elváltozása, ésa fájdalmas vizelés, de súlyosabb esetben akár láz, vagy álmatlanság,fáradékonyság is előfordulhat.

Ha a tünetek nem enyhülnek, mindenképpen keressük fel orvosunkat, hiszen a súlyosbodó jelek akár vesemedence gyulladásra is utalhatnak,ami azonban feltétlenül antibiotikumos kezelést igényel, illetve az orvos egy általános vizeletvizsgálatot fog felírni, mivel a tünetek esetleg a nemi szervek gyulladására is utalhatnak.

Minden betegségnek így a felfázásnak kezelése vagy kivédése is a megelőzéssel kezdődik.

A legfontosabbak
 

  • Öltözzünk melegen és rétegesen. Vannak nők, akik hajlamosabbak a felfázásra, ezt vegyük komolyan és tegyünk ellene. Viseljünk derék melegítőt, legyen nálunk egy kis párna, amire ülhetünk.
  • Igyunk rengeteg folyadékot, hogy a vese és a húgyutak tisztulhassanak, és az esetleges baktériumok ne telepedjenek le, hanem távozzanak a vizelettel. Sok forró folyadék is segít.
  • Figyeljünk arra, hogy elkerüljük a vizeletpangást. Ha azt érzed, hogy a mosdóba kell menned, akkor ne késlekedj.
  • Erősítsd az immunrendszered, hogy nehezebb dolga legyen a fertőzéseknek veled szemben. Helyes táplálkozással, vitaminpótlással és testmozgással a baj elkerülhető.
  • Főként a tél és a hideg közeledtével nem árt, ha beszerzünk egy-két gyógynövényt, amelyek segítségével megelőzhetjük, vagy orvosolhatjuk a tüneteket, így már csírájában elfojtva az esetleges nagyobb problémát. Így jó,ha van otthon kamillatea, tőzegáfonya kivonat, vesetisztító tea keverék.

Érdekelnek a házi praktikák, amivel gyorsítható a felfázástüneteinek kezelése? Ne habozz, olvad tovább, hogy te is elkerülhesd az antibiotikumos kúrát és megelőzd a kellemetlen problémát.

Szállásfoglalás, autóbérlés, repülőjegy, hajósutak kedvező áron.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Floating Social Media Icons Powered by Acurax Blog Designing Company
Follow

Get every new post delivered to your Inbox

Join other followers