0 termék 0Ft
Mit tegyél ha felfáztál?

Mit tegyél ha felfáztál?

A felfázás, más néven hólyaghurut ellen házilag is tehetünk.

Első sorban fontos oda figyelni az elkerülésére. Ahogy jönnek a téli, hidegebb hónapok fontos a megfelelő öltözék viselete, öltözzünk inkább rétegesebben és figyeljünk oda, hogy az alsó nemünk se legyen műszálas. Érdemes beszerezni derék melegítőt, és kerülni a hideg felületen való ücsörgést. Otthontévénézés közben, vagy ha csak a számítógép előtt ülünk érdemes egy plédet csavarni derekunk köré, hogy minél nagyobb védelmet kapjon a vese. De használhatunk melegítő palackot is akár.

A táplálkozásra és folyadékfogyasztásra is figyeljünk. Ez azért is fontos, mert ha olyan ételeket eszünk, amelyek gyulladáscsökkentő hatásúak máris könnyebben harcolhatunk a gyulladáskeltő baktériumok ellen, és a vitamindús,egészséges táplálkozás erősíti az immunrendszert, ami nemcsak a felfázásnál jön jól, hanem az összes betegség elkerülésénél. A folyadékfogyasztás, a vesét is segíti tisztán tartani, a meleg folyadék pedig kifejezetten áldásos ebben az időszakban főként, ha gyógynövényeket is tartalmaz.

Azonban ha mégis utolért a baj, és azt érzed, hogy folyamatosan a mosdóba kell járni, és a vizeletürítés fáj, az alhasadban is fájdalmat érzel, próbálj ki néhány házi praktikát.

Konyhasó

Nemcsak ízesítésre jó, hanem egy gyógyító ülőfürdőt is készíthetünk belőle. 1 kiló sóra és 37-38 fokos kád vízre lesz szükséged. Ha feloldottad a sót, ülj ebben legalább 20 percig, de ne hagyd, hogy eközben kihűljön a víz.

Ülőfürdő

Nem csak a konyhasó lehet hatásos, hanem a kamillás, vagy zsályateás ülőfürdő is e célt szolgálja.

Tea a vizelethajtásért

A vízhajtó teák ilyenkor jönnek ám igazán jól, hiszen alaposan átmossák a vesét, ezzel segítve, hogy a baktériumok távozzanak. Az egyik legjobb erre a csalántea. 1-2 evőkanál csalántea levelet önts le forró vízzel,hagyd állni 15 percig, szűrd le, majd fogyaszd el. Ezután persze igyál jó sok folyadékot. A legjobb, ha kamillateát, nyírfavirág teát, vagy medveszőlő teát választasz, de a zsurlófűnek is hasonló vizelethajtó hatása van.

Tőzegáfonya

Kapszula formájában akár már 1-2 nap alatt kifejti hatását,érdemes szedni legalább 1 hétig. A tőzegáfonya természetes antibakteriális hatású.

Meleg vizes borogatás

Jót tesznek a borogatások is. A legjobb a konyhasós borogatás, vagy a cickafarkfűből készült. A cickafarkfüvet áztasd forró vízben,amíg ki nem hűl, majd áztass bele egy kisméretű borogatásra szánt törölközőt,ezt tedd az alhasadra
Ha a tünetek nem enyhülnének, vagy erősödnének, mindenképpen fordulj orvoshoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Social Media Integration Powered by Acurax Wordpress Theme Designers
Follow

Get every new post delivered to your Inbox

Join other followers