0 termék 0Ft
Pünkösdi diétás menü – pihenésé a főszerep

Pünkösdi diétás menü – pihenésé a főszerep

A 3 napos ünnepek lépten, nyomon érik egymást, és sokszor az ünnep végén azt vesszük észre, hogy egész nap a konyhában robotoltunk, talán sokat is ettünk, és a végén nem csak a nadrág szorít, de még fáradtan is indulunk neki újra a munkának. Kapcsolódjatok ki. Főzz egyszerre több mindent, hogy maradjon másnapra is, süss olyan sütit, ami eláll, és ha mégsem lenne, elég válaszd a percek alatt elkészíthető finomságokat. A család is jobban értékeli, ha az anyuka kipihent, mint amikor ideges és fáradt. Mindemellett az ételek egészséges, diétás variációját találod meg itt, hidd el, kell a változatosság.

Panírozott és sült húsok

Forgasd a húsokat teljes kiőrlésű, vagy szénhidrát csökkentett lisztbe, majd tojásba, és így süsd ki. Közben egy másik adagot egyszerűen csak fújd le olajsprayvel, fűszerezz be sóval, borssal, pici rozmaringgal, majorannával, vagy a kedvenc fűszersódat is használhatod, de vigyázz ezek már alapból sok sót tartalmaznak. Fedd le és tedd a hűtőbe, másnap csak gyorsan ki kell sütni, vagy süsd le aznap és másnap csak melegíteni kell.  Készíthetsz fasírtot is, a zsemle helyett teljes kiőrlésű kenyeret használj, vagy beáztatott zabpelyhet.  Töltsd meg főtt tojással, így még tartalmasabb.

Köretek

Ha barna rizst főzöl, vagy krumpli, csicsóka pürét készítesz, dupla adaggal számolj, a felét tedd dobozba és másnapig a hűtőben eláll. Ha a rizsre pici vizet öntesz másnap, és úgy melegíted fel, akkor ugyanolyan mintha aznap főtt volna. Másnap keverj bele egy kis zöldségmixet és kész is a rizibizi. A salátákat pillanatok alatt összedobhatod, rengeteg variációt készíthetsz, és amellett hogy szénhidrát szegény, nagyon finom is, főleg ha 0,1%-os zsírtartalmú joghurtos öntettel tálalod.

Levesek

A levesek is tökéletesen melegíthetőek, akár püré levest is készíthetsz, amibe bármilyen formában, bármilyen zöldséget bele pakolhatsz, 1 húsleves kockával, sóval, borssal ízesítsd, mikor megfőttek a zöldségek turmixold. Ha több időd van a halászlé és a húsleves is nyerő választás.

Desszert

Készíts linzert, vagy islert diétás változatban, vagy zserbót, vagy egy diétás almás pitét. Az első kettő dobozban is tökéletesen eláll a másik kettő pedig a hűtőben minden nappal egyre finomabb lesz.

Ha gyorsan kell összedobnod valamit, válaszd a hamis epres tiramisut, amihez babapiskótára, kávéra, eperre, vanília pudingra és tejszínhabra van szükséged. A piskótát mártogasd kávéba, helyezd egy jénai aljába, majd mehet rá egy sor vaníliás puding, 1 sor megtisztított felszeletelt eper, majd ugyanígy tovább, amíg el nem fogynak az alapanyagok. A tetején tejszínhabbal szolgáld. Hasonlóan egyszerű, ám sütést igénylő desszert a kenyér puding is.

Szintén gyors és finom, ha főzöl két féle pudingot és kelyhekben, rétegegezve tálalod, akár gyümölcsöt is szórhatsz közé, a puncsot és a csokit extra rum aromával is ízesítheted. A vaníliához az eper passzol leginkább. Ha szereted a habos édességeket, akkor verj fel 2 tojásfehérjét és mikor kész a puding, keverd hozzá, és óvatosan kevergetve főzd picit tovább, és kész is a csoki-, eper-, vaníliahab. Mindezeket édesítővel ízesítve varázsolhatod tökéletes diétás édességgé. Aki extrán diétás, kényeztető nasira vágyik, gyümölcskehellyel kényeztetheti magát, vagy zsírszegény, természetes édesítőszerrel, vaníliával ízesített túróval.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Animated Social Media Icons Powered by Acurax Wordpress Development Company
Follow

Get every new post delivered to your Inbox

Join other followers