0
Diéta és Fogyókúra

Szénhidrát csökkentett liszt külföldön? – még a vámosok is lecsaptak rá

2014. May 14. Wednesday

Kalandosan, de végre megérkezett a szénhidrát csökkentett lisztem. Évente 1-2-szer futárral hozatunk pár dolgot otthonról. Régebben mikor haza látogattunk, akkor bőröndbe, ami befért hoztuk, de mióta ezeket a liszteket használom, jobban megéri így. A magyar boltban itt is be tudnám szerezni sokszoros áron, az amúgy sem olcsó lisztet. Ráadásul, ilyenkor extra otthoni dolgok is mindig eljutnak hozzánk. Anyukám mindig meglep valamivel, és olyan jó érzés bontogatni a csomagot. Ilyenkor általában kihagyhatatlan a diétás karácsonyi beiglihez szükséges dió és mák is, amit rögtön fagyasztok, nehogy megavasodjon addigra. Itt nem divat a piacon az „1 kiló diót kérnék” vásárlás, illetve ha igen, akkor az elég borsos- otthon is, de itt hatványozottan.

szenhidrat-csokkentett-lisztA szénhidrát csökkentett liszteket évek óta használom, próbáltam a norbis és a dia-wellness liszteket, és a helytakarékosság miatt mindig a legalacsonyabb szénhidrát tartalmút vettem, majd azt hígítottam vagy BL55 liszttel, vagy zab-, teljes kiőrlésű liszttel. A dia-wellness liszt vált be nekem igazán, és most már abból is van 2 féle, ami konkrétan nagyon jó. Az egyik a zéró-6 lisztjük, aminek 100 grammjában 6 gramm szénhidrát van. Jó kevés, igaz? Ezzel kezdtem, én mindenhez használtam, még kelt tésztákhoz is, működött. Majd megjelent a „süteményliszt koncentrátum” nevű lisztjük, és nagyon-nagyon szeretem. A tápanyagérték nagyjából ugyanaz, 100 grammban 9 gramm ch van, ha nagyon ki akarnám elemezni, akkor azt is megemlíthetem, hogy 181kcal, 51 gramm élelmi rost és 21 gramm fehérje található ugyanebben a mennyiségben. A zsírtartalom 6,6 gramm, ezt azért érdemes megjegyezni.

Ezt a lisztet úgy fejlesztették, hogy tökéletes mindenféle sütihez, kelt tésztákhoz, kevert tésztákhoz is. Most van nagy mennyiségem itthon, így végre újra tudok olyan sütiket sütni amihez több liszt szükséges. Ugye ennek a lisztnek köszönhetően pl a piskótákat kb. 3 púpos kanál – kevert- lisztből sütöm, így nagyon gazdaságos, és a kevert tésztákhoz is sokkal kevesebb kell, mert sokkal több folyadékot köt meg. Ezekből az „alap” diétás tésztákból pedig számtalan isteni diétás, cukormentes süti elkészíthető. Viszont a kelt tésztákat is imádjuk, és most már nincs akadály, hogy diétás pogácsa, pizza, kalács készüljön. Ezzel a liszttel minden nagyon szépen megkel, és feljön, mindemellett az íze tökéletes.

Ennyi az én szénhidrát csökkentett lisztes kalandozásom, megtaláltam a legjobbat, és ragaszkodom is hozzá, alig várom, hogy lángost süssünk, és palacsintát, vagy gofrit a „diétás liszt”-ből.

dia-wellness-lisztMivel ezzel sütök-főzök mindent és nem túl egyszerűen jutok hozzá, így mikor haza látogattunk mindig vettem többet és kihoztuk bőröndben, aztán felfedeztem, hogy ha online megrendelem a szüleimhez sokkal olcsóbb. Ők hozzá csapják a többi „kívánságom”, szólok a futárnak, aki kihozza, és bár lassan de hozzá jutok a liszthez olcsóbban. Most ahogy nézelődtem, felfedeztem, hogy lehet nagy mennyiségben is rendelni, így belevágtam, és rendeltem egy zsák lisztet. Drasztikus volt látni, 20 kilós zsák érkezett, viszont képzeljétek, majdnem fele áron van így egy csomag liszt. A bolti ár jelenleg olyan 1200ft/0,5 kiló, ha jól tudom. Nos az én szénhidrát csökkentett lisztem így 644 ft/0,5 kg-ra jött ki. Máris barátibb igaz?

dietas-lisztDe a sztori itt még nem ér véget, eddig ilyen mennyiséget még nem küldettünk ki, ráadásul a csomag fel is lett bontva, mert a családnak is hagytam belőle otthon pár doboznyit, úgyhogy a csomag egy extra vámos szalaggal átragasztva érkezett meg. Szúrópróbaszerűen pont a mi csomagunk is felbontásra került a vámon, és a lisztünket el is vitték megvizsgálni, azt hitték a fehér porra, hogy bizony közel 20 kiló nagy fogás. Szegény futár, tőle kérdezgették mi az, ő meg megkóstolta, közölte, hogy hát liszt – a csomagon is rajta volt amúgy- de ettől még bevizsgálták, és szerencsére megkaptuk.

You Might Also Like

16 Comments

  • Reply Dorka 2015. December 3. Thursday at 09:24

    Szia Györgyi! Szeretnék egy kis tanácsot kérni… Az rendben van, hogy a ch csökkentett lisztből kevesebb kell, mint a “sima” lisztből, de megközelítőleg mennyivel? Gondolom ezt nem olyan egyszerű megválaszolni, mert függ a recepttől, de hátha Te tudsz valami támpontot adni. Nem vagyok egy nagy konyhatündér, hogy neki merjek állni kikísérletezni. Egyébként is elég ritkán használom ch csökkentett lisztet, csak ha valamilyen süteményt sütök, meglévő receptek szerint. Most Sacher tortát szeretnék sütni, de sajnos nincs diétás receptem, ezért úgy gondoltam, hogy az egyébként bevált receptet alakítanám át. Ennek a receptnek a piskótájához 13 dkg vaj, 11 dkg porcukor, 6 db tojás, 13 dkg étcsoki, és 13 dkg liszt kell. Tudnál valami tanácsod adni? Vagy nincs esetleg egy bevált Sacher torta recepted? 🙂 Válaszodat előre is köszönöm! Dorka

    • Reply Codrean-Mágyel Györgyi 2015. December 4. Friday at 06:43

      Szia Dorka!
      Ha én sütném ezt a sütit, akkor úgy indulnék, hogy vaj helyett light margarin, cukor helyett nyírfacukor, vagy egyéb édesítő, csokiból 74, vagy 85 %-os, és diawellness 9%-os lisztet kevernék össze, sima liszttel fele-fele arényban 10dkg-ot. Gondolom a vajat habosítod a por édesítővel, és mehet bele az olvasztott csoki, a tojásokat szétválasztod, és miután a tojásfehérjét és a felvert habot is hozzá adod, mehet bele a liszt, de csak apránként, Én vagy kézi habverővel forgatnám vele, vagy spatulával, de úgy, hogy a hab azért ne törjön szét teljesen. Annyi lisztet kell hozzá adni, hogy jó krémes állagú legyen, még épp önthető, és a sütőformában szétteríthető. Így pl liszttől is függ, meg ugye nem mindegy mekkora volt a tojás, milyen édesítővel habosítod a margarint, tojást…szóval lehet, hogy mondjuk a keverékből 8 dkg fog bele menni. Van pár sütésre váró receptem, viszont ha jól emlékszem olyat is láttam amibe több csokit tesznek. Most kedvet kaptam, lehet hétvégén megsütöm én is . Köszi a tippet 🙂
      Illetve utána cukormentes baracklekvárral kenném, és persze szintén keserű csokival vonnám be.
      Remélem tudtam segíteni. BIztosan finom lesz a süti!
      SZép hétvégét!
      Györgyi

      • Reply Dorka 2015. December 9. Wednesday at 08:56

        Szia!
        Köszönöm szépen a segítséget! 🙂 Igen-igen, a többit úgy gondoltam, hogy egy az egyben helyettesítem, a liszttel viszont gondban voltam az arányok miatt. Zabliszttel akartam keverni a Dia-wellness süteményliszt koncentrátumát, de sajnos nem volt otthon zabliszt, így maradt a finomliszt. Bele is raktam a 10 dkg-ot végül. Nagyon finom lett, bár kicsit túl édes is, úgyhogy legközelebb (ami karácsonykor lesz 🙂 ) kevesebb xilitet használok majd. Állagra hasonlóan sűrű volt, mint a Sacher torta lenni szokott, bár szerintem alacsonyabb lett a tésztája, mint máskor, amikor nem diétásan sütöttük. És igen nagy sikere volt, aki kóstolta, mindenkinek ízlett! 🙂 Úgyhogy tényleg köszönöm a segítséget. Te kipróbáltad a hétvégén? 🙂
        További szép hetet!
        Dorka

  • Reply eva ferencz 2015. March 9. Monday at 22:46

    A zablisztrol mi a velemenyed?

    • Reply Codrean-Mágyel Györgyi 2015. March 15. Sunday at 09:18

      Szia! A zabliszt sokkal egészségesebb mint a sima búzaliszt. Magasabb fehérje és rost tatalommal bír, kicsit kevesebb benne a szénhidrát és lassabban szívódik fel, és jót tesz a szervezetnek. Érdemesebb ezt használni fehér liszt helyett, vagy szénhidrát csökkentett liszthez zablisztet keverni. Persze fogyasztása mértékkel javasolt csak főként fogyási időszakban.

  • Reply buborék 2015. January 4. Sunday at 23:41

    Most olvastam a Norbitól, hogy sok szénhidrát csökkentett lisztet tejfehérjével dúsítják, ami cukorbetegséget okoz – “Nem alapvetően a tejtermékek normál fogyasztása a fő gond, hanem a kazein, extrém, dúsításként való felhasználása” írja Norbi. A liszteken minden összetevő fel van tüntetve vajon? Üdv

    • Reply Codrean-Mágyel Györgyi 2015. January 7. Wednesday at 05:53

      Szia! Elméletileg az EU már kötelezi a gyártókat, hogy mindent feltüntessenek a csomagolásokon.

  • Reply Veronika 2014. September 4. Thursday at 17:55

    Szia

    nagyon szeretnem kiprobalni ezt a lisztet es at is alnek egyböl ere a fajta etkezesre. Az edesito eddig is megvolt de a lisztet most halottam elöször. Svajcban élek, meg tudnad irni, hogy milyen oldalon lehet a nagy kiszerelest rendelni?

    Köszönöm

    • Reply Codrean-Mágyel Györgyi 2014. September 5. Friday at 14:19

      Szia! A chminusz pont hu oldalon a nagy kiszerelésű termékek között böngéssz, én onnan rendeltem.

  • Reply toncsi 2014. July 9. Wednesday at 06:29

    …és nagyon könnyű volt vele (a túrógombóccal) dolgozni :)egyébként is: most nagyon “rá vagyok kattanva” a zabkorpára, zabpehelyre mint alapanyagra. Nagyon sokoldalúan fel lehet használni. “tejbegrízként” is gyakran tálalom. Zabpalacsinta stb… Még egyszer hálás köszönet a receptért! Szép napot!

  • Reply toncsi 2014. July 9. Wednesday at 06:01

    Szia

    köszönöm a részletes választ, sokat segítettél. a túrógombóc isteni lett, legalábbis a lányom lapátolta magába. és ami igazán fantasztikus volt, hogy a viszonylag alacsony ch-tartalma miatt rengeteget ehetett belőle. sőt… meg sem bírta enni az adagját. (ez náluk, diabéteszeseknél igazán nagy szó… ) meggyszósszal tálaltam neki. a maradékot megettem én-nekem is könnyen becsúszott 🙂 Szóval köszönet a szuper receptért

  • Reply toncsi 2014. June 30. Monday at 05:50

    szia, eléggé új vagyok még az egészséges életmódot követő-követni próbáló lelkes emberek körében 🙂 kicsi babucimnál (na jó, valójában lányomnál… 4 éves a lelkem, csak hát nehezen emésztem meg 🙂 ) 1 hónapja diagnosztizáltak egyes típusú diabéteszt. szuperek a receptjeid, ötleteit, a zabkopás túrógombócodat épp ma akarom kipróbálni (ez azért is lesz izgi, mert még “rendes” túrógombócot sem főztem soha, de hát most ugye olyanokat is megeszik, hogy ámulok és bámulok-az én híresen rossz evő lányom…). ha jól értelmezem a cikket, te ezeket a dia-wellness és egyéb ch-csökkentett liszteket kevered sima fehér liszttel, ugye? én a múltkor vetemedtem arra, hogy sütöttem házilag babapiskótát. fele teljes kiőrlésű tönköly-fele finomított búza liszt volt az arány. egyrészt örültem, mert megsült, piskóta kinézete lett, másrészt viszont keményebb, rágósabb, “gumi szerűbb ” (tehát nem omlós) lett (valószínű a tönköly liszt miatt…). a célnak megfelelt, mert csak diabos tiramisu alá használtam fel, viszont örülnék, ha találnék olyan lisztet, amivel picit jobb állaga lenne a piskótának. Szerinted be merjem vállalni az általad említett dia-wellness lisztkeveréket? és csak keverve, igaz? még valami: ez kenyérsütéshez is alkalmas? Válaszodat előre is köszönöm.

    • Reply Codrean-Mágyel Györgyi 2014. June 30. Monday at 16:06

      Szia! Az a liszt amiről itt írtam az tökéletes elméletileg mindenhez, tehát piskótákhoz, kevert és még kelt tésztákhoz is. Mert vannak olyan lisztek, amik pl. nem a legjobbak keltekhez, vagy épp fordítva. Mindenképpen keverni kell, ha csak simán használnád ezt a fajtát egy az hogy nagyon drága lenne, a másik, hogy gumis, és érdekes ízű. Már kipróbáltam!:)
      Viszont fele-felébe keverve nekem eddig minden sikerült vele, kivéve a palacsintánál kellenek más arányok mint a sima receptnél. Viszont általában a recepteknél írt liszt mennyiségnél kevesebb fog kelleni ebből a keverékből, mert magas a rost tartalma és nagyon megszívja magát, és ebben az esetben pl nagyon fojtós lesz a piskóta, nem sül meg a süti, stb. Úgyhogy picit kevesebbet érdemes használni.
      HOgy sikerült a túrógombóc? Ha eddig nem csináltál, akkor legalább nem fogod azt érezni, hogy mondjuk a hagyományos jobb volt, könnyebb volt vele dolgozni stb.:) Remélem ízlett!
      Szép estét!

  • Reply Bogi 2014. May 19. Monday at 12:19

    Szia! Nagyon jól hangzik ez a fajta liszt, de honnan lehet tudni, hogy biztosan, 100%-osan olyan kevés szénhidrátot tartalmaz? Azért sokszor a címkéket is meghamisítják….:(

    • Reply Codrean-Mágyel Györgyi 2014. May 22. Thursday at 13:05

      Szia! Szerintem azért ennyire nem durvult még el a helyzet, de ha így van, akkor pár hónap és kétszer ekkora leszek, mert sokat használom:). VIccet félre téve, lehet hogy egy kétes eredetű helyről beszerzett lisztnél ez előfordulhat, de ha egy komoly, megbízható cégtől rendelsz “nagy” márkát, akkor ott nem hiszem hogy ezzel játszanának. Azért elég durva EU-s szabályozások vannak már, a címkéken egy kisebb félrevezetőnek tűnő elírás miatt is hatalmas bírságokat szabhatnak ki, nem is beszélve arról, hogy ezeket a liszteket nem csak azok veszik akik figyelni akarnak az egészségükre, vagy alakjukra, hanem azok is akik betegek, pl. cukorbetegek, ott meg nem játék a szénhidrát kérdés, de még ilyen oldalról semmi rosszat nem hallottam a dia-wellnessről, szóval szerintem nyugodtan megvásárolható.

      Ha valaki jönne, hogy 200ft/kiló áron van ilyen lisztje csak más a címke stb, de ezek a tulajdonságai, na akkor már szkeptikus lennék én is.

    Leave a Reply to Bogi Cancel Reply