0 termék 0Ft
DIY zsákanyag dekoráció – inspirációs ötletek

DIY zsákanyag dekoráció – inspirációs ötletek

A vintage és a DIY dolgok kapcsán jutott eszembe, hogy milyen jó dolgokat lehetne készíteni zsák anyagból. Múltkor a turiban láttam a „vigyed, nem kell semmire” kupacban egy halom ilyen anyagot. Ezért (is) jók a turik, kincsekre lehet bukkanni, ami másnak lom, az nekem akár aranyat is érhet. Az egyik kedves rokonunknak van egy olyan képessége, hogy szerintem mindenben meglátja a felhasználhatóság egy másik módját. Amikor kilóra osztogatták a ruhákat nagyon olcsón, ő megvett egy bő, összevissza rakott szoknyát, 800 csipkés alsószoknyával és láss csodát a végeredmény egy csodaszép drapéria lett, amivel ujjá varázsolta a házat, míg ugyanennek az anyagnak az ára a méteráru boltban nem is mondom mennyibe került volna.

Nekem mindig szükségem van rá, hogy kutakodjak, nézelődjek a neten és így inspirálódjak, majd ezek után már tudom mi az, amit keresek a boltokban. De van, hogy megveszek egy két filléres dolgot, mert tudom, hogy jó lesz majd valamire, és általában pár hónapon belül tényleg nagy hasznukat is veszem.

Így van ez a zsákanyagokkal is, bár azt hiszem ennek inkább ősszel, télen van itt a „szezonja” de nekem most jutott eszembe, így megosztok pár ötletet veletek, hogy ha éppen van ilyened, akkor nehogy kidobd, használd fel. Tudod a saját készítésű lakberendezési dolgok sokkal otthonosabbá varázsolják környezeted és ezekkel a DIY ötletetekkel akár még saját készítésű ajándék ötlettáradat is bővítheted.

Nagyon tetszenek a zsákanyagból készült díszpárnák, a tárolók, főleg egy kis csipkével kombinálva. A vintage hatás tagadhatatlan, bele szerettem.

zsakanyagbol-taska zsakanyagbol-parna zsakanyagbol-kep zsakanyagbol-ajandek vintage-karacsony vintage-tarolo vintage-viragtarto vintage-zsakanyag zsakanyag vintage-diy vintage-cipo vintage-bortarto vintage-ajandek-taska sajta-keszitesu-parna diy-ajandek

2 comments

  1. ReplyDocsi

    Szia Györgyi!
    Tudnál nekem adni pár tippet, hogy melyik turikban lehet olcsón ilyen zsákszövetre bukkanni? Hatalmas segítség lenne! 🙂
    Előre is köszi!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Social Media Icons Powered by Acurax Social Profile Design Experts
Follow

Get every new post delivered to your Inbox

Join other followers