0
Diétás reggelik

Diétás tejbezabkorpa – A tejbegríz újragondolva

2014. April 7. Monday

tejbe-zabkorpaA férjem már hónapok óta rágja a fülem egy finom tejbegrízért, de mindig sikerült észérvekkel meggyőznöm, hogy a poridge – tejbezabkása- sokkal jobb választás, plusz grízt sem tartunk itthon, úgy meg aztán főleg nehéz lett volna elkészíteni. Haza látogatásunk során így nem is csodálkoztam, hogy tejbegrízt rendelt reggelire anyukájától. Jól jártunk mindannyian, ők örültek a tejbegríznek, én meg bele kóstolhattam, az ezer éve nem fogyasztott finomságba, hogy jól eszembe véssem az ízét.

A gríz gyorsan szívódik fel, magas a szénhidrát tartalma, tökéletes hízáshoz, és nagyon hamar éhesek lehetünk tőle újra.

Pár napja nem tudtam dűlőre jutni, mit is reggelizzek, sorra húzogattam a fiókokat, nyitogattam a szekrényeket, míg meg nem akadt a szemem a zabkorpán, amit oly rég nem használtam. Ti vagytok úgy néha, hogy teljesen megfeledkeztek egy-egy alapanyagról? Emlékszem régen milyen nagy szám volt nálam a zabkorpa és a búzakorpa, betéve tudtam az összes jótékony hatásukat, mit mire érdemes használni, aztán gondolom jött helyette valami más kedvenc és teljesen háttérbe szorult.

Emlékeztem, hogy a zabkorpa milyen sok vizet köt meg, gondoltam, ha már itt van, úgysem használom kipróbálom tényleg olyan sokat? És igen, valóban legalább 2,5-szer annyi vizet vett fel mire megpuhult. Gondoltam így nem lesz túl finom, mert vízzel készül, viszont régen is ettem főként joghurtba keverve- de valamiért sosem önmagában főzve- azért megkóstoltam. Ekkor esett le, hogy olyan sok helyen olvastam régen, és teljesen logikus is, na mire hasonlított teljesen? A tejbegrízre. Már este beharangoztam a másnapi egészséges tejbegríz reggelit. Férjemnek persze tejjel készítettem, és sok-sok szeretettel, és direkt csak a végeredményt mutattam meg neki – a fűrészpor kinézetű zabkorpát csak utána lepleztem le. A mosoly az arcon bizonyította, hogy igenis megéri keresni, kutatni, kipróbálni az alternatívákat, mert nem kell lemondani semmiről, még a tejbegríz is elkészíthető egészségesen, ráadásul diétásan, cukormentesen.

A zabkorpából készült tejbezabkorpa tökéletes reggeli, magas rosttartalmának köszönhetően könnyen fedezhető a napi ajánlott rostfogyasztás, segít csökkenteni a koleszterin szintet, kordában tartani a testsúlyt, és elősegíti a fogyást. Kezdjük a reggelt egy finom, egészséges és tápláló reggelivel. A tejbe zabkorpa tökéletes választás, gyerekek is imádni fogják.

Tejbe zabkorpa mikróban vagy főzve

zabkorpa30 gramm zabkorpa

tej – dupla annyi mint ami ellepi

Természetes édesítőszer

Édesítőszeres fahéjas-kakaó ízesítésnek.

A zabkorpát a tejjel – én a sajátomat vízzel készítettem, szerintem úgy is nagyon finom és még kevesebb kalória, a páromé rizstejből készült- kezd el főzni, vagy dobd be a mikróba 2 percre. Ha főzöd, akkor folyamatosan kevergesd, és ha szükséges adj még hozzá folyadékot. Ha mikróban készíted 2 perc után keverd át alaposan tedd vissza még 1 percre, majd keverd meg megint és hagyd állni letakarva 2 percig. Ha túl sűrű hígítsd nyugodtan, és tálald fahéjas vagy kakaós porédesítővel. Én főzéskor is tettem bele pár csepp folyékony édesítőszert.

A tejbe zabkorpa nagyon finom, pont mint gyerekkorunkban, csak tudom, hogy ez egészséges is.

 

You Might Also Like

7 Comments

  • Reply monika 2017. October 23. Monday at 17:18

    En zabpehelybol készítem.zaboehely.forro viz ami el lepi.kakao vagy fahej lefedve hagyni par percig majd 1-2evokanal túrót teszünk.

  • Reply Tajti Emese 2017. January 27. Friday at 15:16

    Szia!
    Két kérdésem is lenne; az egyik, hogy vacsorára is lehet ezt enni ha diétán vagyok? A másik meg hogy vízzel is ugyan olyan finom, mint tejjel, vagy másabb az íze?
    Előre is köszi a választ!:)

    • Reply Codrean-Mágyel Györgyi 2017. February 1. Wednesday at 04:22

      Szia! Vízzel is elkészítheted, kicsit másabb lesz, de sokan például vízzel szeretik jobban. Próbáld ki mindkettőt.
      Ha fogyni szeretnél, vacsorára fehérje és zöldség legyen inkább, a zabkása bár nagyon jó komplex szénhidrát, de inkább reggelire ajánlott.

  • Reply Andi 2015. April 6. Monday at 19:56

    Szia 🙂
    Nagyon tetszik ez a recept, az lenne a kérdésem, hogy zabliszttel vajon működik? Nincsen itthon zabkorpa és nem tudom, hogy vajon zabliszttel milyen lenne.
    Előre is köszönöm! Puszi

    • Reply Codrean-Mágyel Györgyi 2015. April 8. Wednesday at 02:33

      Szia! Nem hiszem, hogy zabliszttel ugyanolyan lenne, mert más az állaga, de ha gondolod próbálj ki egy evőkanálnyit, és meglátod milyen. De érdemes beszerezni, mert másra is jó, és 250 gramm olyan 200-250 forint körül kapható, ahogy néztem.

  • Reply Ági 2014. April 10. Thursday at 09:30

    Szia! Én nagyon imádom ezt a kis édességet, egyszer a Hoxán akadtam rá, de sajnos már nem emlékszem ki volt a szerző….
    a recept:
    -3dl tej
    -3-4 ek zabkorpa
    -6 szem édesítőszer
    1 ek puncs iző dr. Oet..pudingpor
    2,5 dl tejet felforraljuk a zabkorpával és az édesítőszerrel. A maradék tejet elkeverjük a pudingporral és hozzáadjuk a zabkorpás keverékhez. Kakaóporral meghintjük.
    Jó étvágyat!

  • Leave a Reply to Codrean-Mágyel Györgyi Cancel Reply