0
Fitnesz

BBG – Bikini Body Guide – 12 hetes edzés Mindenkinek

2016. March 17. Thursday

Miért is a BBG és mi az a BBG?

A szülés óta nem sikerült úgy vissza rázódnom a futásba ahogy terveztem. Általában az időbeosztással van a gond, majd mellé jön a kedv, és az elmúlt időszakban nem fáj a derekam ha tornázom, szobabicózom, de többször fájt kocogás után. Futkározom én, mert imádom, de nem tudom (akarom?) olyan rendszeresen – heti 5-6- mint szülés előtt. Közben mellette itthon tornázom, súlyokkal, szobabiciklizem és a napi babakocsis hosszú séta (gyors gyaloglás sem maradhat el, jó időben hétvégén kirándulás – télen nyilván ez sem volt túl sok, tekintve, hogy egy pár hónapos babát nem teszek ki nagy szélnek, esetleges esőnek hurciban magamra kötve 0 fokban.

Most, hogy nálunk is jönnek az esőmentes idők – konkrétan másfél hónapig minden nap esett  az eső- és korábban világosodik, később sötétedik, a futást szeretném vissza csempészni a hétköznapokba. Kicsit több akaraterőre lesz szükségem, mert van hogy inkább itthon maradok és film közben tornázom, minthogy a sötét, szeles időbe kimenjek futni, és ráadásul én még félek is sötétben futkározni, sokszor csak a közeli lakóparkokat kerülgetem olyankor. Na de ez a kifogás halmaz is én vagyok.

Viszont elkezdtem unni az itthoni tornákat, a különböző tornavideókat, vagy a saját összeállított tornát, a szobabicót, és ilyenkor jön az, hogy a heti 6 edzés nap csökken 5-re, majd 4-re majd náthás leszel, a gyerek épp megint többször kel enni éjszaka, de azért megnézel egy filmet, későn fekszel, mire elaludnál már etethetsz, ettől morcos vagy és reggel fáradt és aznap a bébi úgy dönt, hogy ő igazából nem álmos, de ha aludna azt is inkább séta közben tenné a babakocsiban, és mire oda jutsz hogy fürdetés-altatás-elpakolás-felmosás kombót lezavarod, tök nincs kedved tornázni, mert nincs motiváció, és másnap szintén van valami kifogás, és a 3. nap rájössz, hogy a héten még nem is tornáztál, úgyhogy aznap is elhalasztod…na szóval van ez így, gondolom nem csak velem.

Szerencsémre pont jókor mutatták meg nekem is ezt az edzéstervet, a BBG-t és nagyon megtetszett, mert rövid, de intenzív, vannak keretek, ami most Nekem kell! Van benne gyakorlatsor, de mellé be tudom iktatni a futást, 12 hetes a terv és utána lehet folytatni egy másikkal. Szépen van felépítve, és bár angol a tervezet, van magyar csoport is – facebookon is- így lehet tanácsot kérni, eredményeket felmutatni, inspirálódni, ösztönözve lenni.

A BBG a Bikini Body Guide rövidítése. Kayla Itsines edzésterve. Az első nap után 3 napig volt olyan izomlázam, hogy a 2 nappal későbbi tornának igazán nehéz volt neki látnom. Aztán most a 3. héten ugyanaz az edzésterv mint az elsőnél volt, most már nem okozott igazán izomlázat, de hatásosnak érzem.

bbg-edzesterv

A “képlet” egyszerű. Heti 3 alkalommal kell egy 28 perces edzést csinálni, a köztes napokon kardió edzés van, később ehhez HIIT edzés is párosul majd. A 28 perces edzés – picivel több a pihenő idők miatt- 4×7 percet takar.

Itt Megtalálhatjátok azt az edzéstervet, amit én is követek. Angolul van, de a gyakorlatok szerintem egyértelműek. Ha mégsem, akkor keressetek bizalommal, ha nagyon nem az, és többeteket érdekelne, akkor kitalálom hogyan osszam meg itt úgy, hogy egyértelmű legyen.

Kinek ajánlom? Bárkinek! Legyél edzett vagy kezdő, teljesen mindegy. Ha jó kondiban vagy akkor is nagyon el fogsz fáradni ha helyesen csinálod, ha nem jó a kondid, kezdő vagy akkor is kezdd el. Ha lassabban tudod végezni a gyakorlatokat, meg kell állnod közben, akkor sincs gond, hétről-hétre többet fogsz bírni, és valójában eredmény akkor van, ha kilépsz a komfort zónádból! Ha nem fáradsz el edzés közben, ha nem érzed utána az izmaid, akkor szerinted mennyit ért?

Tetszik az edzés azért is, mert az erősítő edzés, a kardió, és később az intervallumos edzés nagyon jó arányban található meg benne. Mindez úgy, hogy az egész testet jól átmozgatja. Nem csak egyes testrészekre fókuszál, így  a vádlitól kezdve a combon, popsin, hason át a felső test is éppúgy sok-sok szerepet kap.

Jó edzést kívánok mindenkinek! Aki már próbálta, csinálja, vagy elkezdi, ne habozzatok megosztani az eredményeiteket, akár képet is küldhettek!

Én most a 3 hétnél járok, nagyon tetszik. Viszont egy dolog nagyon fontos! A mozgás a fogyás 30%-áért felelős, a maradék 70 % az étkezésen múlik, amihez itt bőven találsz tippeket, ötleteket, de ha úgy érzed profibb segítség kell, vagy speciális igényeid vannak, akkor is itt van a megoldás kulcsa, ráadásul online. Online tanácsadás ha fogyni szeretnél, egészséges maradni és jókat enni életmódváltással, nem lemondásokkal.

A végéré még teszek pár előtte utána képet, csak hogy picit ösztönzőbb legyen. A képeket pinteresten találtam.

bbg-elotte-utana-kep bbg-elotte-utana-kepek

You Might Also Like

21 Comments

  • Reply Anikó 2020. May 14. Thursday at 07:27

    https://www.youtube.com/user/SegwayBeskydy/playlists

    Sziasztok. Ha nem gond, beraktam egy youtube linket, ahol megtaláljátok a programot 12 hétre lebontva. Nekem nagy segítség volt.

  • Reply Verhóczki Lilla 2019. January 3. Thursday at 23:59

    Sziasztok! Én étkezéssel együtt csinálom a 28 napos programot.Az esti étkezést miért 2 adagra írja,minden mást egy adagra/ egy főre/.Este csak egy adag fogyasztható?valamint nem részletezi,hogy az a teljeskörű/rozs kenyérszelet mekkora pontosabban.Köszönöm

  • Reply Tina 2017. May 23. Tuesday at 16:12

    Szia! Én most szeretném elkezdeni a BBG-t .Sajnos az angol nyelv tudásom hagy nemi kívánnivalót maga mögött…. Milyen súlyzókat szerezzek be a gyakorlatok elvégzéséhez ? Előre is köszi ! Üdv . Tina

    • Reply Codrean-Mágyel Györgyi 2017. May 24. Wednesday at 21:16

      Szia Tina! A súlyok nagyon személyre szabottak, edzettségi állapotodnak megfelelően kell választani, idővel emelni rajt. Ha kezdő vagy, akár 2x fél literes, megtöltött palackkal is próbálkozhatsz. Olyan súlyt válassz amivel még rendesen meg tudod csinálni a gyakorlatokat, de azért legyen benne kihívás, tehát ne legyen túl kicsi. Ha eddig nem súlyzóztál akkor akár a fél-1 kilós súlyok is elég próbálkozni.

  • Reply Zs 2017. April 14. Friday at 16:01

    Uuu nagyon nem èrtem. Hogy mikor.mit menyit

    • Reply Codrean-Mágyel Györgyi 2017. April 22. Saturday at 13:44

      SZia!
      Vegyük az első edzéskártyát.
      Monday (week 1&3) Hétfőn, tehát az első edzésnapon, ami neked lehet bármelyik, nem kell megvárni a hétfőt, ezeket a gyakorlatokat kell csinálni, majd a 3. héten ugyanezt kell megcsinálni. (1. és a 3. héten)
      Van 2 kör.
      Elindítod a stoppert, vagy visszaszámlálót 7 percre állítod. Az első kör alatt található 4 gyakorlatot végig csinálod annyi ismétléssel, ami oda van írva. Ha nem telt még le a 7 perc újra kezded és addig csinálod amíg le nem telik az idő. PIhensz picit, újra indul a 7 perc, de itt már a 2. kört (2. oszlop) gyakorlatait kell ugyaníg végig nyomni. Ha ez kész megint pihi, és megint mehet előlről a 2×7 perc….

      Így érthetőbb, vagy nagyon bonyolult vagyok? 🙂

  • Reply Kriszti 2017. February 19. Sunday at 12:20

    Szia ennek az edzéstervnek a folytatása is megva neked?

  • Reply Niina 2016. September 28. Wednesday at 20:09

    Szia! Végignéztem az edzéstervet és lenne pár kérdésem. A medicinlabdát lehet valamivel helyettesíteni? Illetve vannak azok a feladatok, ahol fel kell lépni valamire, átugrani oldalról. Ezt mivel tudom megoldani? Ezek csak ilyen technikai mallőrök…

  • Reply Ági 2016. June 12. Sunday at 14:14

    Szia!

    Nem teljesen tiszta az edzésprogram, úgyhogy inkább kérdeznék, hogy amit megértettem azt jól értettem-e.
    Szóval megvan adva hogy melyik héten milyen gyakorlatokat kell végezni hétfőn-szerdán-pénteken. Beállítom 7 percre az időzítőt és elkezdem az első kört.. minden gyakorlatot megadott ismétlésszámmal végzek és addig csinálom az első kört amíg le nem telik a 7 perc.. utána ugyanezt teszem a második körben is.. és összesen végzek 4 kört. Jól értettem?
    Kedden-csütörtökön-szombaton pedig cardio nap van? 🙂 Nem világos hogy ezeken a napokon pontosan mit kell csinálni .. 🙂 Valami ilyesmiről szólna ez a 12 hét?
    Előre is köszönöm a választ!! 🙂

    Ági

  • Reply Erika 2016. May 22. Sunday at 10:53

    Szia! Sajnos nem tudom megnyitni a belinkelt pdf-et. Pár napja még működött, de most hibát ìr ki. Másnál sem müködik?

    • Reply Szélesi Panna 2018. April 30. Monday at 09:43

      Szia! Ha szeretnéd, én szívesen elküldöm az e-mail címedre!

  • Reply Adél 2016. April 18. Monday at 14:25

    Szia!Vannak olyan hetek amikor az van írva pl:1és3hét utánna pedig 2 és 4 hét. Akkor a 3 és 2 hétben melyiket kell csinálni? Vagy mindkettőt?

    • Reply Codrean-Mágyel Györgyi 2016. May 10. Tuesday at 05:50

      Szia! Az 1. és a 3. héten illetve a 2. és 4. héten ugyanaz a gyakorlatsor, és így tovább a többinél is. Megcsinálod a gyakorlatsor amit a képeken látsz az 1. héten, majd ugyanezt megcsinálod a 3. héten is. Nem kell mindkettőt.

  • Reply kata 2016. April 6. Wednesday at 20:42

    Szia! Egynapra nem 4 sorozat van?Vagyis 4x7perc,ahol egy blokk 4 feladat? Mert összesen 42 feladat van 1 héthez, igaz az utolsó 14 a régebbiekből van.

    • Reply Codrean-Mágyel Györgyi 2016. May 10. Tuesday at 05:52

      Szia! Igen 1 napra 4 sorozat van, 2 sorozatot látsz minden egyes naphoz. Megcsinálod az első 4-et, 7 percig, majd a második 4-et, azt is 7 percig és utána újra. Így jön ki a 4 kör.

  • Reply Blanka 2016. April 3. Sunday at 13:36

    Szia! Azt szeretném kérdezni hogy vannak olyan gyakorlatok amik 1-3 héten kell csinálni, és vannak olyanok amiket
    2-4 héten, akkor azokat egymás után kell megcsinálni az adott napokon? Kicsit zavaros, de remélem érted a kérdésem!:)

    • Reply Codrean-Mágyel Györgyi 2016. April 4. Monday at 05:50

      Szia! Lehet, hogy tényleg nem értem a kérdést :), bocsi.
      Arra gondolsz, hogy mondjuk a 2. és a 3. hétre kétféle gyakorlatsor is van, és hogy mindkettő kell e?
      Van gyakorlatsor amit meg kell csinálni az 1. héten hétfőn-szerdán-pénteken. Ugyanezt kell csinálni a 3. héten is. Illetve van egy másik amit majd a 2. héten hétfőn-szerdán-pénteken. Ugyanezt kell a 4. héten.

  • Reply J. Anna 2016. March 26. Saturday at 21:07

    Szia!

    Azt szeretném megkérdezni, hogy hány kört kell megcsinálni? Bevallom, csak átfutottam a könyvet, de nem egyértelmű, hogy adott napokon hányszor kell megcsinálni az első és második köröket.

    Köszönöm a segítséged!

    • Reply Codrean-Mágyel Györgyi 2016. March 26. Saturday at 21:36

      SZia! Minden kört kétszer kell megcsinálni. Az első kör megy 7 percig majd jön a 2. kör 7 percig, aztán ugyanez még egyszer. A körökön belül van ugye 4 gyakorlat megadott ismétlésszámmal. Ezt végig kell csinálni, majd elölről kezdeni mindaddig amíg le nem telik a 7 perc.
      Remélem sikerült érthetően leírnom 🙂
      Szép estét!

    • Reply Blanka 2016. April 4. Monday at 15:04

      Erre gondoltam:D Köszi a gyors választ!

    Leave a Reply to kata Cancel Reply