Ahogy közeledik december egyre jobban várom. Szeretek karácsonyi ajtódíszt készíteni. Nagyon szeretem az ünnepeket, szeretem azt a sok-sok mindent ami ezzel jár. A hangulatát, az örömöt, és főként szeretem ünnepi díszbe öltöztetni a lakást, karácsonyi sütiket sütni, és együtt tölteni az ünnepeket azokkal akiket szeretek. Jó érzéssel tölt el mindig, ahogy december elején megjelennek az ünnepi dekorációk az ablakokban, a díszek az ajtókon, az udvarokon. Bevallom a sok sok villogó figuráért az udvaron, és a stroboszkópnak ható házakért nem vagyok oda, bár minden évben teszünk egy nagy sétát a környéken, hiszen vannak azért akik ízlésesen világítják ki az egész házukat, udvarukat és vannak elvetemültek, akik évről évre egyre több színes figurát sorakoztatnak fel, és egyre több ablakon éppen bemászó mikulást mutogatnak, nem tudva hol a határ.
A karácsonyi ajtódíszeket kimondottan szeretem, hiszen jelzi, hogy bizony a család már készülődik az ünnepekre! Sok helyen előre elkészített vásárolt ajtódíszeket látni, de az én kedvenceim a saját készítésű karácsonyi dekorációk. A karácsonyi ajtódísz készülhet fenyőágból, hiszen nem fog potyogni sem a kinti hideg miatt, toboz, vessző, szalma vagy hungarocell alapra is dolgozhatunk, csak mindig tartsuk szem előtt, hogy hova kerül. Ha nem fedett tető alatt van a bejárati ajtó, akkor bizony az ajtódísznek bírnia kell az időjárás viszontagságait is. Ha társasházban élsz, vagy egyszerűen csak úgy tartja kedved, akkor a karácsonyi ajtódíszt ne kívülre, hanem belülre tedd! Na persze ha van kedved, és időd akkor készíthetsz kettőt is, egyet kintre, egyet bentre, így akárhányszor az előszoba felé sétálsz gyönyörködhetsz benne.
Idén is nehéz eldöntenem melyik karácsonyi ajtó/ablak díszre szavazzak. Ti melyiket választanátok?
2 Comments
Szia!
Az ajtó díszek között van egy -kettő , ami nagyon tettszik és szeretném kipróbálni. Most én is gallyakból próbálok ajtódíszt készíteni, hasonlót, mint ami ennek a bejegyzésednek az első képén is szerepel.
Egy kis technikai segítséget szeretnék kérni: hogy rögzítetted a gallyakat és a nagyobb fadarabokat egymáshoz? Nekem a vékonyabb dróttal sem sikerült stabilra meghúzni a ragasztó pedig eleresztett.
Köszi!:-)
Szia! Ezek inspiráló ötletek, tehát nem saját képek, a pinterestről szedtem, az alján meg is jelöltem a forrást, viszont én is készítettem már hasonlót, csak kör formájút, de ahhoz sikerült a bolhapiacon beszereznem egy nagy fonott koszorút. Van ragasztópisztolyod? Mert az aztán sok mindent meg fog, ha egyéb ragasztó kudarcot vall.