Ugye te sem szeretnél karácsonykor egész nap a konyhában állni, hogy elkészítsd a vacsorát a szentestére, plusz ebédelni sem ártana, és akkor még a fa dekorálása, terítés, nézz is jól ki. Közben meg kitaláltad,…
Szeretem a zserbót, a férjem meg főleg, viszont mindössze életemben egyszer csináltam diétás zserbót, évekkel ezelőtt. Az esküvőnkre készülve az elsők között került fel a listára, hiszen zserbó nélkül elképzelhetetlen sok ünnep, esküvő, és…
Mint tudjátok nem szoktunk bolti édességeket vásárolni, nincs ez másképp a szaloncukorral sem. Minden évben terveztem, hogy majd készítek házi szaloncukrot, de végül valahogy mindig kimaradt, azt hittem sok időt vesz igénybe. Aztán kiderült,…
Vannak karácsonyi sütik, amit általában csak ebben az időszakban sütünk meg, mint például a bejgli, vagy a karácsonyi mézeskalács. Viszont a hétköznapi sütikből is éppúgy varázsolhatunk karácsonyi süteményt, minden csak a dekoráción múlik. Egy egyszerű…
- Diétás sütik, édesség
3 rétegű, cukormentes csokis sajttorta csoda – sütés nélküli karácsonyi cheesecake
Olyan karácsonyi sütit kerestem, amit nem kell sütögetni, gyorsan meg van, eláll a hűtőben 1-2 napot, krémes, és ráadásul reform módon, egészségesen is elkészíthető. Hiszitek vagy sem, van ilyen, a sajttorta. Eddig mindig sütős…
Szeretem a karácsonyi mézeskalácsot, ahogy az illat terjeng a házban, a konyhában mindenhol a mézeskalácsok várnak a díszítésre, karácsonyi zene szól, és persze a legideálisabb, ha közben odakint hull a hó és bent meleg…
Épp itt az ideje, hogy neki lássunk a diétás stollen elkészítésének, hiszen a hagyományos cukormentes karácsonyi kalácsot már egy hónappal az ünnepek előtt szokás megsütni, hogy december 24-re az ízek összeérjenek, és a kalács…
A mézeskalács azon felül, hogy nagyon finom, és illatával karácsonyi hangulatot csempész a lakásba, már jóval karácsony előtt elkészíthető. Készítsd el már most a mézeskalácsokat karácsonyra, dekoráld őket színes cukorkákkal, fehér cukormázzal vagy csokimázzal vond be.…