Nagyon szuper karácsonyi dekorációt készítettem. Legalábbis én oda vagyok érte. Még októberben mikor haza látogattunk, anyukám az egyik beszélgetős este neki látott csillagokat vagdosni. Szép fehéreket és barnákat, amiket én elhoztam, hogy majd jó…
Te is szeretsz képeslapot kapni? Én nagyon, és küldeni is. Bár a mai világban egyre jobban áttértünk az elektronikus képeslap küldésre, ha mégis azok táborát erősíted akik szeretnek küldözgetni leveleket, képeslapokat és idén karácsonykor…
Pár nap és december 1-e. Na és mi kezdődik ilyenkor? Bizony, a visszaszámlálás karácsonyig. 24 nap, 24 apró ajándék elrejtve az adventi naptárban. Szeretem, hogy a felnőtteknek is nyugodtan lehet készíteni adventi naptárat, én…
Csokis naptár helyett készíts saját magad adventi naptárat kisgyerekednek. Egészségesebb is, ha nem csokit eszik minden nap a gyerkőc, illetve egészséges finomságokkal, apró játékokkal, meglepikkel sokkal izgalmasabb, mint minden nap kinyitni egy pici ablakot,…
Idén sem maradhat ki a karácsonyi tervező, amivel tökéletesen meg nyithatjuk a karácsonyi készülődést. Nem, egyáltalán nem korai elkezdeni az ünnepekre hangolódni, főleg ha te is annyira szereted a karácsonyt mint én. Az elmúlt…
A karácsonyi 8 fogás és 100 féle sütemény elkészítése közben, remélem arra is gondoltál, hogy ünnepi italokkal örvendeztesd meg a családot. Viccet félre téve, vannak olyan folyékony finomságok, amiket bizony csak ilyenkor, karácsonykor fogyasztunk,…
Amikor megterítesz a vacsorához Szenteste, vagy a karácsonyi ebédhez, idén kicsit varázsold ünnepibbé a hangulatot. A fogásokon kívül, az asztalnak is legyen karácsonyi hangulata. Olyan egyszerűen elérheted ezt, elég egy-két gyertya, toboz, fenyő, vagy…
Feldíszítetted már a lakást és még sincs igazán karácsonyi hangulatod a nagy hajtás miatt? Vagy még csak most fogsz neki látni az ünnepi dekoráció felhelyezésének. Hoztam pár nagyon inspiráló ötletet a karácsonyi hangulat teremtéshez.…