Egy felnőtt ember testének 65-70%-a víz, a csecsemőknek 80%-a, míg az időseknek 50%-a. Ezért is hangsúlyozzák egyre több helyen a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás fontosságát. Hiszen éltető elemünk a víz. Táplálék nélkül több hetet is kibír az ember, de víz nélkül maximum3 napot.
Nézzük meg miért fontos a folyamatos folyadékpótlás?
Egészséges felnőtt szervezet 2,5 liter vizet veszít egy nap átlagosan. Természetesen időjárástól, fizikai aktivitástól függően az érték emelkedik.
Izzadással, párologtatással elveszítünk fél liter vizet.
A kilélegzett levegővel 3,5 decit
A széklettel és a vizelettel távozik több mint 1,5 liter.
A folyadékot a szervezetünkbe nem csak folyékony anyagok formájában juttatjuk be, hanem a táplálékkal is és a tápanyagok elégetése során is keletkezik víz.
Amikor diétába kezdünk, rendszerint csökkentjük az ételek mennyiségét. Ilyenkor mindenképpen gondolni kell arra, hogy többet igyunk, hiszen a táplálékkal bevitt folyadék mennyisége jóval kevesebb lesz.
Megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyit kellene inni egy nap, de a legelfogadottabb manapság a napi 2-2,5 liter normál körülmények között. A legjobb, ha tiszta vizet iszunk, amit citromlével ízesíthetünk, de ihatunk gyógyteát, és alkalmanként gyümölcslevet. A gyümölcslevekkel annyi a probléma, hogy míg a vízzel nem viszünk be felesleges kalóriát, addig a gyümölcslevekkel olyankor a kelleténél többet is. Hiába 100%-os egy gyümölcslé, egy pohárnál többet ne fogyasszunk belőle.
Miért szükséges a szervezetünknek a víz?
Szükséges a vízben oldódó vitaminokhoz, azok szállításhoz, felszívódásához. Szabályozza a hőmérsékletünket és a vérkeringéshez elengedhetetlen, hiszen a vér 86 %-a víz. Szükséges az izmokhoz, mivel annak 70 %-a víz. Érdekességképp megjegyezném, hogy az agynak és a szívnek is több mint 70 %-át adja.
A káliumkoncentráció növekedése következtében szomjúságérzet alakul ki. Ez már nem a legjobb jel, hiszen ez azt jelenti, hogy a szervezetben vízhiány van, legalább háromnegyed liternyi.
Fokozottan figyelni kell a vízfogyasztásra kisgyerekeknél, és időseknél, és a felnőtt emberek zömének is tudatosan innia kellene, nem csak akkor, ha már szomjas.
Több folyadékot fogyasszunk melegben, és nagyobb fizikai aktivitás után. Tudom, hogy igazán felemelő érzés, egy kemény edzés után ráállni a mérlegre és azt látni, hogy fél kilóval kevesebbek vagyunk, de gondolom, azt senki sem hiszi el, hogy az fél kiló zsírveszteség. Ha ilyen létezne, akkor mindenki futna egész nap és leadná az összes feleslegét. Tehát ebben az esetben vízveszteségről beszélhetünk, amit pótolni kell sürgősen. A legideálisabb azonban az lenne, ha edzés alatt folyamatosan kortyolgatnánk tiszta vizünket.
Méregtelenítéshez elengedhetetlen. Nem csak akkor, amikor egy kúrát tartanánk, hanem a mindennapokban is szükséges, hiszen a sok-sok folyadék fogyasztása segíti a méreg anyagok kiürülését a szervezetünkből és fontos a veséknek is!
A vízhiánynak számos tünete van.
Szomjúság, emelkedő pulzusszám, türelmetlenség során már bizony gondolni kell a pótlásra, azonban ha már szédülést, fejfájást, végtagi bizsergést nehéz nyálképzést érzünk, esetleg izomgörcsöt, fájdalmas vizelést, az már azt jelenti, hogy a testünk több mint 5% vízveszteséget könyvelhet el, ami már nem egészséges.
Alakítsuk ki napi rendünket, hiszen egy egyszerű szokás felvételével, azzal, hogy iszunk, nemcsak ha szomjasak vagyunk sok betegséget és kellemetlen tünetet kerülhetünk el. Illetve diétázóknak is jó hír, hogy sokszor, amikor a szervezet éhséget jelez valójában szomjas. Ilyenkor előbb igyunk egy pohár vizet, várjunk egy kicsit és csak ha még mindig éhesek vagyunk akkor együnk.
No Comments