Hogyan fejeznéd be a mondatot? Egyáltalán befejeznéd? Vannak újévi fogadalmaid? Én jobban szeretem, ha célokat tűzünk ki magunk elé, tervezünk és megvalósítunk. Az új év lehetőséget ad arra, hogy tiszta lappal indítsunk, van akinek szüksége van rá, hogy ez legyen a kezdőpont, nos, akkor hajrá! Itt az idő. Célokat kitűzni, és megvalósítani azonban az év bármely napján lehet, ezt ne felejtsd el, tartsd észben egész évben.
Tervezz előre 2015-re
Szükséged lesz egy papírra, füzetre, íróeszközre és nyugalomra, szabadidőre.
Nem fog összedőlni ám a világ, ha nem leszel kész az újévi terveiddel ma éjfélre, nekem sincs még papírra vetve pontosan mit szeretnék, fejben körvonalazódnak a dolgok, de jelenleg a család annyira leköti a figyelmem, és már csak 1 napig élvezhetem a társaságukat, hogy feleslegesnek tartom gyorsan, kuszán, összeszedetlenül papírra vetni, amit valójában átgondoltan, tudatosan kellene, nyugodtan, és valójában a férjemmel közösen megírni. Ahogy számolom, 2-án lesz rá időm, hogy számot vessek az elmúlt évvel, lezárjuk magunkban, és megtervezzük a következőt.
Lehet, hogy furcsán hangzik, de minden évben írok tervezetet, fontos, amit nem írsz le,nem kezdesz el utána boncolgatni, sokszor meg sem valósul. Nem azért, mert nem szeretnéd igazán, csak nehezebb összpontosítani, ha közben amúgy is ezer felé kell gondolkoznod – háztartás, gyerekek, család, programok, munkahely….
Hogyan tervezz?
Ez csak egy minta, ahogy én csinálom, és te nyugodtan kialakíthatod a saját stílusodnak, kedvednek megfelelőt.
Írj egy éves tervet, nagy vonalakban, mit szeretnél 2015-ben elérni? Merj nagyot álmodni és ne félj neki látni, de azért maradj a realitás talaján is. A listádon szerepeljen több tétel is, de ne legyen túl hosszú, mert mindent úgy sem tudsz egy évbe bele zsúfolni, és nem is tudsz annyi felé koncentrálni.
Ha kész az éves terv, bontsd le havi tervekre. Az éves célkitűzéseidet nézd át, és gondold végig, hogy hónapról hónapra mi kellene hozzá, hogy megvalósuljanak ezek a tervek? Ugye, ugye, hogy kell az a nyugodt szabadidő amikor elgondolkozhatsz ezen? Valójában nem is olyan egyszerű, mert álmodozni könnyű, egy mondatos célt leírni könnyű, a megvalósításához vezető utat bemérni azonban már sokkal nehezebb, de ha ez nincs meg, akkor nem fogod megvalósítani. Maradjunk egy egyszerű sokak által biztosan az újévi listán szerepelő példánál: Le fogok fogyni. Ez így rendben is van, ez a célod, de hogy éred el? Mennyit? Írd le, hogy mit teszel érte januárban-februárban-márciusban, és hol fogsz tartani minden hónap végén…. és így lesz egy betartandó listád, amit követhetsz. Ugyanígy van ez az élet bármely területén, még akár háztartási, szorgalmi fogadalmaid is lehetnek, nem kell világmegváltó terveket szőni, csakis olyat, ami téged boldoggá tesz.
Én évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy pár éven belül otthonról dolgozó anyuka szeretnék lenni, ez az 5 éves tervem volt, amit lehet, hogy más 1 év alatt megvalósított volna, én úgy éreztem, hogy van pár évem, ami alatt ezt össze tudom hozni, úgy hogy mellette sok minden más is bele férjen. Tavaly már az alagút végét láttam, így december 24-én, amikor a pár fokos munkahelyemen mosolyogva szolgáltam fel a kávét, rohantam haza, hogy vacsorával várhassam szenteste a szüleimet, és akkor már 5. éve nem sikerült a szabadságok miatt otthon a nagy családdal karácsonyozni, azt fogadtam meg, hogy ez lesz az utolsó ilyen karácsonyom, és jövőre már én fogom beosztani az időmet, magam főnöke leszek. Ehhez gyártottam a fő terveimet év elején, és férjem támogatásával ezen munkálkodtam, a sok egyéb célunk mellett. Idén karácsonykor mikor átnéztem a januári fő terveket, az apró lépések nem mindegyike valósult még meg, volt ami közben el is törpült, van ami még időt igényel, eltolódik, de a legnagyobb dolgok, amiket igazán akartam révbe értek, és ezért én mosolyogva zárom az óévet, hálával, és sok-sok szeretettel, illetve tervekkel várom a következőt.
Tervezzetek közösen
Az álom vagy célfüzeted legyen mindig jól látható helyen, akár egy táblára fel is írhatod ezeket, hónapról hónapra, vagy a nagyobb terveket éves szinten kint tarthatod. Tedd olyan helyre ahol mindennap találkozol vele, de csak a család. Vagy ha nem zavar akkor kiteheted akár az előszobába, konyhába is, de nem lepődj meg ha vendégeid megkérdezik mi az, és esetleg nem értenek vele egyet. Olvasgasd át gyakran, hogy mindig a szemed előtt lebegjen a cél, és a motiváltságod megmaradjon.
Azonban fontos, hogy ha párkapcsolatban, házasságban élsz, van már családod, akkor tervezzetek közösen. Persze mindkettőtöknek lesznek más-más irányú tervei, de biztos vagyok benne, hogy a tervek között sok olyan is fog szerepelni, amihez mindkettőtökre szükség van. Ráadásul egymás terveit is tudjátok segíteni menet közben is, mert lehet, hogy amíg te edzel, vagy tanfolyamon vagy addig a férjednek kell megoldani, hogy vigyázzon a gyerekekre, vagy átvállalni egy-két házimunkát, és ugyanígy fordítva, te is az ő támasza leszel. Másrészről, amikor készítitek a terveket, akkor építő ötletekkel segíthetitek a másikat, gyarapíthatjátok a megvalósításhoz szükséges ötletek listáját. A közös terveket át kell beszélni, mert lehet hogy mindketten másképp állnátok neki, és akkor az széthúzáshoz vezethet.
A másik ok, amiért szerintem mindenképpen le kell ülni a pároknak erről beszélgetni, hogy a tervek mellett a kapcsolat szilárdsága is biztosítva legyen. Amikor csak az egyik fél érzi úgy, hogy változtatni kellene az életükön, nincsenek jól úgy a dolgok, ahogy jelenleg állnak, és szükség van a tervekre, célokra, és azokat meg is kell valósítani, akkor vagy a másik fél menet közben teljesen visszarántja, vagy éppen az egyik fél a változás útjára lép, a másik leragad, és ez akár a kapcsolat végéhez is vezethet! Ezért fontos, hogy közösen tervezzetek, egyeztessetek, ötleteljetek, és ezzel pluszban a kapcsolatotok is erősödik.
Az első terved most legyen az, hogy elkészíted a saját, személyre szabott éves tervedet 2015-re legkésőbb jövő hét végére, tehát január 2. hetére és amint kész van neki is látsz. Ne félj segítséget kérni. Nem mindenben vagyunk szakik, jártasak, de segítséget mindenki tud kérni, akár ismerősök között is találhatsz olyat, aki jártasabb azokon a területek amiken te változtatnál, és biztosan segítene neked. Vagy böngéssz az interneten, szerezz be minden fontos információt, kérd szakemberek segítségét.
A diétás, egészséges életmóddal kapcsolatos terveidben nagyon szívesen segítek én is, örömmel csatlakozom hozzád, hogy könnyebb legyen a fogyás, alakformálás, életmódváltás. Itt megtalálsz minden információt, ami segítségedre lehet, így könnyebben tudsz koncentrálni az egyéb terveidre! Táplálkozási tanácsadás online
Csodás, célokkal és hozzá tartozó tervekkel teli, sikeres, egészséges Új Évet Kívánok. Legyetek fittek és vidámak, válasszátok az egészséges életmódot, hogy a céljaitok elérését betegség vagy önbizalom hiány ne hátráltassa, és tartsatok velem 2015-ben is!
No Comments