Amikor elkezdtem futni a szabadban még nem tudtam, hogy ez lesz a kedvenc testedzés formám. Előtte használtam már konditeremben futópadot, tudtam is, hogy a futás karban tart, jót tesz, de nem élveztem igazán, csakis az alakformálás miatt csináltam. Mikor először kocogtam kint annyira furcsa volt, hiszen utoljára az iskolában futottam. Meg is lepődtem, hogy milyen más, mint a futópad, bele lendültem, fittnek éreztem magam, majd azt éreztem egy idő után, hogy most már jó lenne egy kicsit bele sétálni, megfordulni, ránéztem az órámra és még csak pár perc telt el. Mivel mindig is tornáztam otthon, úgy gondoltam, hogy bár fáradtnak érzem magam, bizony van kondim hozzá, hogy fussak legalább 20-30 percet, és tényleg volt. Így indult az én futó történetem.
Már majdnem fél éve futottam rendszeresen, amikor a párom meglepett egy Nike futós órával. Ezzel meg kaptam azt a löketet, ami hiányzott. Hiszen ha már órám volt, nem hagyhattam abba, csak azért mert jött a tél, hiszen kellettek az órába a kilométerek, nem hagyhattam csak úgy pihenni a polcon.
Közben regisztráltam a Nike+ oldalán, nagyon jó, azóta is ezt a rendszert használom folyamatosan. Mostanában a telefonomat viszem magammal futáshoz, így nem kell külön órát és ipodot keresgélni, csak az applikációt kellett letölteni, a telefonon rádiót is tudok hallgatni, és az adatok is egyből feltöltődnek, szóval praktikusabb sokszor.
Miért jó a Nike+?
Követheted mennyi kilométert futottál lebontva napra, hónapra, évre. A táv mellett mérheted a sebességet, meg tudod nézni a szintkülönbséget is, menet közben is ellenőrizheted a sebességed és a végén az átlagot is meg kapod – és persze lebontva kilométerenként az átlagsebességed is ellenőrizheted. Kalóriafogyasztást is számol a program és még a térképen is kirajzolja merre jártál.
Ha ez még nem lenne elég különböző ösztönző programokat állíthatsz be magadnak és díjakat nyerhetsz. Én is előszeretettel használom, így biztos, hogy nem lustulok el. Jelenleg a heti minimum 40 kilométer a cél.
1 Comment
[…] a nike+ alkalmazással futok, te mit […]