0
Fitnesz

30 napos futás kihívás – kezdőknek és haladóknak

2014. June 30. Monday

edzester-edzesSzeretek futni, de olykor én is úgy ébredek reggel, hogy inkább fejemre húznám a takarót és ki sem mozdulnék otthonról. Viszont tudom, hogy ha felöltözöm, útnak indulok, akkor már vissza nem fordulok, és közben meg jön a kedvem és az energiám is a futáshoz. Persze vannak szenvedős pillanatok, amikor egész végig a hátam közepére sem kívánom a futást, nincs mit szépíteni ezen. Aki szokott futni, és szeret is futni, mind tudják, hogy nem mindig mosolygós, erőtől kicsattanós, szálló érzés kísér minket az úton. Bizony vannak nehéz pillanatok, de ez teszi erősebbé az embert, ettől érzem magam úgy a végén, hogy ” ez aaaaaz, akkor is megcsináltam”. Senkit nem kell legyőznöm, csakis saját magam, de ez a legnehezebb! Mikor nincs ki hajtson, magamnak kell felemelni nap mint nap a hátsóm, ha fúj, ha esik, ha téli hideg van, akkor is egyedül én döntök, hogy megyek-e vagy sem.

A futás egy nagyon jó sport. A mellett, hogy remek kardió, vagy épp intervallumos edzést lehet kihozni belőle, remekül formálja az alakot, jót tesz a keringési rendszernek, méregtelenít, és segíti a fogyást, vagy épp karban tartja a súlyt, még számos olyan tulajdonsággal bír, amit nehéz megfogalmazni. A futás kitartásra nevel, önismeretet tanít, feltölt energiával – hiába merülsz le fizikálisan valamennyire- mosolyt csal az arcra és sokkal tudatosabbá tesz. A futást lehet imádni, de lehet utálni is. Most arra gondoltam, hogy hozok nektek 2 tervezetet.

Az egyik 30 napos futás edzésterv egy kezdő lesz, amit kövess akkor, ha eddig még nem futottál, de szeretnéd felküzdeni magad oda, hogy végig kocogj/fuss fél órát. Könnyű lesz? Nem garantálhatom, hiszen az edzésben h valami könnyű, akkor az nem is hatásos? Viszont fogod élvezni azt, hogy a végén egyfajta büszkeség tölt majd el, a “megcsináltam” érzés. Napról napra többet és többet, és a 7 napból csak 4 napon kell teljesítened. A többi nap pihenő nap, illetve ha szeretnéd akkor beiktathatsz egy kis erősítő edzést!

futas-motivacioA másik 30 napos futós terv már nehezebb, ott sokat fogunk futni, rövidet, hosszút is, és heti 4-5-ször. Én is végig csinálom ezt a tervet, a cél az hogy ennél csak többet fussak, kevesebbet ne. Kinek ajánlom? Aki szeret futni, aki szeretne többet futni, vagy aki szokott sokat futni, de sokszor lusta elindulni. Kezd el velem holnap – vagy csatlakozz bármikor- a kihívást, és kövesd a programot, így biztosan sok fárasztó, de élvezetes edzésben lehet részed. Ha úgy érzed, hogy megy nyugodtan fuss többet, de a limitet mindenképpen teljesítsd, még ha nehezen is megy, mert így fogsz fejlődni. Azért osztottam a futást 4 napra, mert közben hasznosnak tartom, ha végzünk extra erősítő edzést is. Én azokon a napokon amikor reggel 5 km-t futok este súlyzós edzést szoktam csinálni. Ezt nem írtam a tervbe bele, de az biztos, hogy én továbbra is így csinálom. A keresztedzés lehet bármilyen erősítő edzés, súlyzós edzés otthon, edzőteremben, kettlebell vagy TRX, vagy bármi amit szeretsz.
Mikor fuss? Amikor szeretsz és amikor van időd! Nem mondom, hogy csináld úgy ahogy én, mert lehet más a ritmusod. Én reggel szeretem “letudni” a futást. Olyankor sokkal tisztább a levegő, nagyon kevés az ember odakint, nyugalom van, nincs még meleg, és alapból nagyon korán kelő típus vagyok.

Úgy érzed már iskolás korod óta nem szeretsz futni, és különben is már elhagytad a 20-as, 30-as éveidet? Ha nincs semmilyen orvosi, mozgásszervi problémád, próbáld ki, hidd el ez más, mert a te döntésed, nem hasonlítható egy sulikörhöz, és egy egészséges hobbira tehetsz szert. Honnan tudom, hogy nem csak a fiatalok futnak? Személyesen tapasztalom nap mint nap, hogy édesapám, aki idén lesz 63 éves, simán kétszer annyit fut mint én.

Az én éves tervem egyébként most már 3. éve, hogy lefussam az 1200 km-t az adott évben. Ez egy tartható, nem frusztráló terv, de mégis tenni kell érte. Ebbe bele számoltam már mindent, így tudom, hogy meg lehet csinálni. Benne van a betegség alatt nem futós, nyaralás alatt keveset futós, nincs kedvem futni időszak is. Így van olyan hónap hogy 100 alatt van hogy bőven 100 km felett futok. Ha kiszámolod egy hétre elosztva nem is olyan vészes ez az adag, igaz? De nagyon jó motiváció! Mint a 30 napos futás kihívás is.

Írd meg kommentben, ha velem tartasz, vagy csatlakoztál, ha tetszik, ha nem, ha befejezted, ha extra motivációra van szükséged. Írd le az eredményeid és oszd meg másokkal is, sokkal könnyebb, ösztönzően hat  másikra is.

Katt a képre és megjelenik nagyban, vagy töltsd le, nyomtasd ki, hogy mindennap szem előtt legyen

30-napos-futo-terv-kezdoknekItt letöltheted  tervet és ki is nyomtathatod

Ugye tudod, hogy a táplálkozás is nagyon fontos, hogy bírd a futást, és hogy eredménye is legyen a befektetett energiának. Ha szükséged van személyre szabott étrendre itt kérhetsz.

30-napos-futo-edzesterv

30 NAPOS FUTÁS KIHÍVÁS Itt letöltheted  tervet és ki is nyomtathatod

 

You Might Also Like

11 Comments

  • Reply Zoli 2017. May 23. Tuesday at 09:35

    Jó ez az edzésterv, alapvetően sportosan telnek a napjaim (minden nap kerékpár, heti 3 súlyzós edzés), de soha életemben nem futottam, iskolában is lecsaltam a futásokat, pedig már annak is közel 20 éve.

    A mai napon meglett az 5 km, az edzésterv utolsó előtti napján és az egész 4 hetet élveztem, sosem éreztem túl könnyűnek vagy túl nehéznek, teljesen fokozatosan sikerült hozzászokni a terheléshez.

    Köszi

    • Reply Codrean-Mágyel Györgyi 2017. May 24. Wednesday at 21:18

      Kedves Zoli!
      Nagyon örülök neki 🙂 Ügyes vagy! Csak így tovább 🙂 Én nagyon szeretek futni, reméltem , hogy sikerül megszerettetni másokkal is 🙂
      Szép estét!
      Györgyi

  • Reply Nagy Anita 2016. March 25. Friday at 19:05

    Sziasztok!

    2015 őszén kezdtem el futikálni, komolytalan volt de mozogtam. Iskolás voltam amikor versenyszerűen 5 próbáztam, de aztán jött a kamaszkor és vége. A lényeg, hogy nekem kellett egy cél, ami motivál. Tavaly márciusban beneveztem egy 7 kilire. Olvastam rengeteg véleményt, ötletet, tanácsot a hogyan csináld jól és sérülés mentesen, megismertem a saját “határaimat”. Komolyan kell venni a cipőt, a vitaminokat, hogy a szervezeted is felkészüljön. A futóruha és egyéb kiegészítőkre nekem nincs szükségem, meglehet a genetika, az önismeret vagy a volt sport múltam miatt de nem kellett. Persze hazudnék ha nem lenne egy nadrág, egy ilyen-olyan felső de engem zavar jó pár dolog, de ez saját futó tapasztalataim. A cipő az igen, abból ne engedjetek. Vérző körömmel a verseny előtt 2 héttel vettem a CIPŐT:) Átneveztem 14 kilire. lefutottam és ment volna több is. Júliusban félmaratonra készültem. Minden fejbe dől el!!! Figyeltem mi esik jól, milyen a futó technikám, milyen a tartásom, a légzésem, mikor szúr, fáj, volt minden, totál tudatosan futottam csak heti 40 kiliket, két gyerek mellett, munka után, olyan fáradtan, hogy majd kiestem a fejemből de vagy szereted a futást vagy nem, és valóban igaz, hogy fegyelmet, kitartást, önismeretre teszel szert. Ha divat futó vagy…ideje dönteni! Szóval, félmarcsi pipa:)) Futás valóban mosolyt csal az arcodra, és ha fáj, ha nincs kedved, ha esik vagy havazik, húzz akkor is cipőt, fuss, minden kilométeredben a kitartó munkád van/lesz benne, meglehet nem fognak kupát nyomni a kezedbe de én nem azért kezdtem el, azért kezdtem el, mert hittem valamiben, valakiben, és ezzel akartam bizonyítani, “felajánlani”, hogy nem mondok le az álmaimról. Azt az érmét amit mindenki kap ha beért a célba, annak adtam, aki motivált, neki ajánlottam fel annak jelképeként, hogy kitartó vagyok, erős a hitem és nincs akadály abban amit elakarok érni:) Semmi nem tudta volna ezt jobban visszaadni, mint a futás, a út ami arról mesél, megcsináltam!!! Ne csak ésszel, szívvel is fuss:) Cipőre fel!!!:)

  • Reply Hedvig Rita Szász 2016. February 29. Monday at 18:16

    Én 2011 őszén kezdtem el a futást,többed magammal.Azóta már csak jobbadán egyedül futok.De egy csodálatos dolog, mindenkinek ajánlom,aki feszült,ideges mert nagyon jó levezető.Fiatal koromban sportóltam,nem versenyszerűen,de nap mint nap szerepet játszott az életemben,a sport. 14 éve röplabdázom amatőr szinten,és a futás nagyon jó kondiciót ad.Én sokmindent köszönhetek a futásnak,mindenkinek ajánlom.Óriási akarat erő kell hozzá,de megéri!

  • Reply Hedvig Rita Szász 2016. February 29. Monday at 18:01

    Én 2011 őszén kezdtem el a futást,és boldogsággal tölt el,hogy belekezdtem.Fiatal koromban sokat sportoltam,nem versenyszerűen,de a mindennapokban szerepet játszott a sport.Múltak az évek,feledésbe merült a mozgás. Kb14 éve röplabdázom,amatőr szinten,a futás nagyon jó kondiciót ad,egyszerűen csodálatos érzés,mikor lefutom a 6 km-t.Nekem ennyi is elég,két éve még ment a 9 km.,de már ennyivel is meg elégszem.Mindenkinek ajánlom,minden feszültséget levezethetsz vele.és nagyon jó alakformáló!

  • Reply Bathó Ágnes 2016. February 20. Saturday at 06:40

    Szia!Én 15 éve futok,gyakran minden nap egy órát.Mostanában a hátsó combomban és vádlimban erős feszítő érzést érzek gyakran meg kell állnom,vagy csak félórát sikerül nyögve nyelősen futnom.Szerintetek mitől lehet ez.Régebben simán lefutottam15-16 km-ert is.Köszönöm:Ági.

  • Reply Magyar Detti 2015. September 28. Monday at 07:23

    Köszönöm az edzéstervet, nagyon szerettem volna már elkezdeni, most végre új a motivációm. Régebben futkostam, de ilyen max heti 4-5 km-t, aztán valahogy elmaradtak a jó kis futások. Azóta elköltöztünk, közel az erdő, egyedül arra kell figyelni, hogy időben keljek. Holnap akkor neki is állok kutyástul. (-: ha tudom, majd az öcsémet is viszem magammal.
    Üdv
    Detti

  • Reply Gyurkovszky Margit 2015. September 3. Thursday at 20:08

    Köszönöm az edzéstervet és a motivációt. Pár év halogatás után most elkezdtük, a 9 éves kisfiammal, és ma megvolt a 30 perc futás. Nekünk nagy lépés volt, de elhatároztuk és megcsináltuk. Nem szeretnénk abbahagyni. 🙂

  • Reply Aranka 2014. July 1. Tuesday at 08:27

    szia!
    Esetleg a kettő közötti edzésterved nincs? Mert kezdő sem vagyok, de még 5 km-t nem tudok lefutni.
    Egyelőre 3 km-nél tartok.
    Köszi előre is.
    Üdv:
    Ari

    • Reply Codrean-Mágyel Györgyi 2014. July 5. Saturday at 04:11

      Szia Ari!
      Gratulálok, hogy elkezdtél futni! Az első héten menj 4-szer futni 30 percet, úgy hogy fusd le a 3 km-t és utána a fennmaradó időben gyors gyalogolj. Majd a következő héten fuss 3,5 km-t és a fennmaradó időben gyalogolj, és így tovább, hetente fél km-t emelj. Ha a végén túlmész a 30 percen az nem gond, ahogy edződsz, úgy leszel gyorsabb is. Utána érdemes beiktatni egy intervallumos edzést is hetente 1-szer, amikor kocogsz egy kicsit, majd futsz nagyon gyorsan fél percig, és sétálsz 1 percig, ezt ismételed 5-ször és levezeted egy kis kocogással a végén.

    Leave a Reply